Izgalmas és bizsergető kihívás elé állítottuk ingatlanfejlesztő csapatunkat legújabb projektünkkel  2018-ban.

A Triholding Group eddigi épületeitől eltérően nem egy újabb lakóházat, hanem egy meglévő műemlék épületegyüttest emelt be portfóliójába

Ebből a különleges hangulatú épületből, ahogy a neve is mutatja – KOMPLEX, egy több funkciójú épületet hoztunk létre – illetve fejlesztettünk tovább – a műemlékház falai között, a Király utcában.

A Komplex az egykori VAM Design Center, a hajdani Magyar Királyi Borház felújításából egy 11 500 nm bruttó alapterületű, kiállító- és rendezvénytérrel rendelkező épület. Központi fekvésével, szellemi tőkéjével, történelmi hagyományaival és 21. századi technikai felszereltségével méltó és exkluzív helyszíne számos eseménynek. Az impozáns épület átriumának és különleges építészeti megoldásainak köszönhetően felbecsülhetetlen értékű épületegyüttes.

Az épület maximálisan, a mai igényeknek megfelelően lett felújítva és nem véletlenül kapta a KOMPLEX nevet, hiszen az épületen belül megtalálható, irodaterület, Budapest legközkedveltebb étterme a Twentysix, másnéven a ‘Dzsungel étterem”, a földszinten, kiállításra alkalmas terület a pinceszinten, és egy 4 csillagos hotel is helyet kapott a 3. emeleten.

Az irodák az első és a második emelten találhatók, ablakaik a Király utcára vagy a gyönyörű belső tágas zöld térre néznek.
A simított beton padló a vörös téglafalak és a modern falszínek adnak különleges hangulatot a területnek.

Ezeknek az adottságoknak és cégünk, a Triholding Group hozzáadott értékének köszönhetően biztos a siker, legyen szó bármilyen jellegű tevékenységre a Komplexumban.

Kérjen ajánlatot

Amennyiben projektünk felkeltette érdeklődését, kérjen ajánlatot.

Írjon nekünk!


    Galéria